Mit tudott a helyi lakosság?

Ezt a kérdést a háború vége óta számtalanszor feltették, megválaszolása nem könnyű feladat. 1941 nyarától kezdődően a keleti fronton szolgáló német, magyar, olasz és román katonák, lengyel, ukrán és orosz civilek százezrei látták saját szemükkel, amint a gyilkolásra specializálódott különleges alakulatok, az Einsatzgruppék és segítőik ezrével lövik tömegsírokba a zsidókat. A civil szemtanúk és a szabadságolt katonák minderről otthon is beszámoltak. Az atrocitásokról világszerte írtak az újságok. E híradások nyomán az Einsatzgruppékat Berlinből irányító Heydrich megtiltotta, hogy az addig sokszor nyilvános akciókat a speciális egységek tagjain kívül mások is láthassák, illetve, hogy a kivégzésekről fotók, filmfelvételek készüljenek.

A lengyel gettókban mesterségesen előidézett éhezésről, járványokról, a gyilkos razziákról és kivégzésekről a helyi nem zsidó lakosság igen sokat tudott. A lengyel ellenállás már 1942-től részletesen tájékoztatta a zsidók sorsáról a londoni emigráns kormányt és azon keresztül az angolszász vezetőket. Bár mindenki tudta, hogy a nácik üldözik, elnyomják és gyilkolják a zsidókat, az áldozatok tíz- és százezreinek halálát hírül hozó beszámolókat túlzó propagandának tartották. Sokan emlékeztek még az első világháborús sajtóban megjelenő, német rémtettekről szóló hírekre, amelyek később jelentős részben a propagandisták koholmányainak bizonyultak.

Európa-szerte nem zsidó lakosok milliói látták, amint a zsidók először közvetlen környezetükből tűnnek el. Később azt is láthatták, amint a rendőrök és az SS-ek a pályaudvarok felé hajtják a sárgacsillagos zsidók menetét, később pedig gyakran találkozhattak a vasútállomásokon áthaladó, emberekkel zsúfolt vagonokkal. A Harmadik Birodalom több ezer munkatáborában (köztük például az Auschwitz-komplexum lágereiben) civil munkások együtt dolgoztak a leromlott állapotú, csonttá soványodott deportáltakkal, akiket őreik állandóan ütöttek, vagy a szemük láttára lelőttek, agyonvertek. Több száz német cég bérelt kényszermunkásokat az SS-től fillérekért. A cégek vezetői és alkalmazottai közül sokan annak ellenére követelték az illetékes SS-parancsnokságtól a legyengült, összevert, kiéhezett rabszolgamunkások újakkal való felváltását, hogy pontosan tudták, a gyengéket megölik. A leghírhedtebb koncentrációs táborok közül több nagyvárosok közelében volt. Dachau München, BuchenwaldWeimar, Plaszów Krakkó, Majdanek Lublin külvárosában vagy közvetlen közelében működött éveken keresztül. A környékbeli lakosság naponta láthatta az üzemekbe, földekre hajtott csontsovány rabszolgák csíkos ruhákba vagy rongyokba burkolt kísértetmenetét. A rettegett mauthauseni kőbányában történteket a szemközti tanyákról bárki nyomon követhette. A lengyel parasztok közvetlenül a treblinkai megsemmisítő tábor kerítésénél szántottak, és hallották az elgázosított zsidók üvöltését. A chelmnói német és lengyel lakosság naponta látta amint a zsidókat szállító gázteherautók a városon keresztül az erdőben ásott tömegsírok felé hajtanak, majd üresen térnek vissza. A holttestek tízezreinek elégetésekor a közeli települések lakói látták a tüzeket, és érezték az égő emberi hús émelyítő szagát. A háború utolsó hónapjaiban német, osztrák, lengyel, cseh és magyar települések százain hajtották keresztül a Vörös Hadsereg vagy a nyugati szövetségesek előrenyomulása miatt kiürített táborok túlélőit. Az elvonuló halálmenetek után a lakosság temette el az agyonlőtt, agyonvert áldozatokat. A holokauszt különböző fázisainak Európa szerte összességében több millió tanúja volt.

A deportálások kezdetével a zsidók egyszerűen eltűntek, de hamarosan megérkeztek a haláltáborok első szökevényei, akik áttelepítés és munka helyett gázkamrákról, tömegsírokról számoltak be. A legtöbb esetben még zsidó ismerőseik sem hittek nekik. Képtelenek voltak tudomásul venni, hogy a vonatok végállomása nem munkatábor. Nem akarták elfogadni, hogy minden zsidóra kivétel nélkül halál vár. A varsói és sok más gettók vezetői tudták, hogy a máshonnan deportáltakat megölték, de azt remélték, hogy az ő közösségeik talán megmenekülhetnek. Bíztak a megvesztegetésben, és remélték, hogy a munka megmentheti a zsidókat.