Bevezetés
Ha van a történelemnek "tanulsága", akkor a holokauszté - és más népirtásoké - éppen az, hogy léteznek olyan erkölcsi törvények, amelyek semmiféle ideológia nevében nem hághatók át, és ezek közül az emberi élet szentsége az első. Ahogy Kertész Imre megfogalmazta: a holokauszt azért nem (csak) történelmi esemény - hanem több annál -, mert az európai kultúra számára mitikus jelentése van, "ahogyan [...] úgyszintén nem történelmi esemény, hogy Sinai hegyén az Úr egy betűkkel televésett kőtáblát adott át Mózesnek". [1] Kertész szerint ennek az eredeti mítosznak - a Tízparancsolat átadásának - az ellen-mítosza Auschwitz, és éppen azáltal vált értékteremtővé az európai kultúra számára, hogy az Istennel kötött szerződés megszegésének példájaként és örökre szóló tilalmaként áll előttünk.
A holokauszt során szélsőséges körülmények között szélsőséges következményekhez vezettek olyan társadalompszichológiai folyamatok, amelyek hozzátartoznak a modern társadalom "normál" működéséhez. Ahogy Bauman írja: "[...] a holokauszt nem pusztán antitézise volt a modern civilizációnak s mindannak, amit emez - erősen bizakodunk benne - képvisel. Azt gyanítjuk (ha vonakodunk is elismerni), hogy a holokauszt egyszerűen elénk tárta egy másik arcát annak a modern társadalomnak, amelynek korábban megismert arcát úgy csodáltuk." [2]
Annak megértése, hogy hogyan történhetett meg velünk, európaikkal a holokauszt, nem csak lehetőségként, hanem kötelességként is megfogalmazódik, mert a gyakran idézett Primo Levi figyelmeztetés szerint: "megesett, tehát megeshet újra" [3] és mi más akadályozhatja meg, hogy újra megessen, ha nem az oktatás és felvilágosítás. Ha ismerjük és megértjük azokat a társadalompszichológiai folyamatokat, amelyek révén bárki gyilkossá válhat, akár egy óra leforgása alatt, mint ahogy azt Milgram híres kísérlete bizonyította, akkor arra is képesek vagyunk, hogy figyelmeztessük az embereket ezekre a folyamatokra, mintegy immunizáljuk őket ellenük. Éppen erre tesz kísérletet a holokausztoktatás.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
